2017.12.15. 20:59:12
Látogatások száma eddig:6061395
Utolsó frissítés: 2008. 03. 02.
Ha értesülni szeretne újdonságainkról, híreinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
 
Ajánlja honlapunkat barátainak, ismerőseinek!
 
Szerkesztők: info@greenfoto.hu
Ötödik lecke: Az automatikák
[2004. 06. 22.]
A felvételezés gyakorlata szükségessé teszi egy sor fizikai mennyiség megmérését, majd értelmezését. Eszmefuttatásunk végén pedig be kell állítanunk egy sor adatot a fényképezôgépen, hogy a technikailag – és nem esztétikailag – tökéletes kép készüljön. Ezt a műveletsort gyorsítja és veszi, vagy veheti át tôlünk az automatika.




Automatika típusok
A felvétel elkészítéséhez tulajdonképpen négyféle fundamentális jellemzôt kell megmérnünk és a velük összefüggô kezelôszerveken beállítanunk. Ennek alapján persze mondhatnánk azt, hogy fényképezni „ezek szerint”, tulajdonképpen nem is olyan bonyolult. Azonban már Murphy is megmondta: „Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik!”. Íme:





1. Az élesség
Meg kell mérnünk a tárgytávolságot, hogy felvételünk éles legyen. A tárgytávolságot mindig a film, vagy a CCD síkjától mérjük, majd ezt a távolságot a fényképezôgépen, vagy annak objektívjén be kell állítanunk. Ezt a feladatot az autofókusz (AF) végezheti el helyettünk. A digitális gépek túlnyomó többségén az egyébként felvételezésre használt CCD-t alkalmazzák mérômodulnak.
Ez azzal az elônnyel jár, hogy a kép teljes felületét egyszerre érzékelheti az AF, így gépek áramköre a kép egyes részterületeinek a távolságáról is információt kap. Így egyetlen mérés alapján képes témánk kiterjedését figyelembe véve a helyes tárgytávolságot beállítani. Az élesnek talált képterületeket gépünk a színes kijelzôn be is keretezi számunkra ellenôrzésképpen. Néha ugyanis elôfordulhat, hogy általunk fontosnak ítélt képrészlet nem kap hangsúlyt az élességállításnál. Ilyenkor forduljunk fôtémánk felé és az exponálógomb megérintésével, mérjünk újra.

2. A helyes expozíció
Feladatunk megmérni a fény összmennyiségét, azaz pontosabban a teljes, látható tartományú (VIS) fénymennyiséget. Ennek alapján vezérelni kell a fényképezôgépben a rekesznyílást és a záridôt, hiszen két, egyegymással összefüggésben lévô szerkezetet használ a fényképezôgép a fény szabályozására. Ezt a feladatot az expozíciós automatika (AE) láthatja el helyettünk. Tulajdonképpen a helyzet még bonyolódik azáltal, hogy a fényszabályozást befolyásolja a használt film, vagy a CCD beállított fényérzékenysége. Filmes gép esetén a film befűzésekor tesszük meg azt az elsô lépést, mellyel alkalmazkodunk a fényviszonyokhoz. Digitális gépnél a felvétel elôtt kell eldöntenünk, hogy milyen érzékenységet állítunk be.
Persze ezt is az automatikára bízhatjuk a modernebb gépeken. Azonban ez a megvilágítási automatikák szerves része, hiszen a fénymérés adatai alapján dönt a gép! A záridô és a fényrekesz beállításáról, valamint a megvilágítási automatikákról késôbb bôvebben szó lesz. Annyit azonban még megjegyzünk, hogy a modern digigépek legtöbbjében a fénymérésre nem külön szenzort, hanem magát a felvételezést végzô CCD-t alkalmazzák. Ahogyan az AF-nél, úgy az AE esetében is igaz ez: így a digigép a teljes képfelületet mérheti, és a részmérésekkel az expozíció finom korrekcióit is képes elvégezni az egyes képterületeken a chip.

3. Helyes színek
Nemcsak az összfénymennyiség, hanem az egyes hullámhosszak aránya is fontos. Ezt hívja a fizika tudománya színösszetételnek vagy színhômérsékletnek az összetétel szabályossága függvényében. Ahhoz, hogy színhelyesen, ne pedig fals színekkel lássuk viszont felvételünket, szükséges, hogy a CCD az adott színösszetételhez legyen beállítva. Ezt hívjuk fehérszintnek, fehéregyensúlynak (WB), a beállító automatikát pedig fehéregyensúly- automatikának (AWB, Auto White Balance). Fontos tudnunk, hogy filmes gépeknél is be kell állítanunk a fehérszintet! Ott azonban a film választásakor döntjük el, hogy napfényre (5600 K), műfényre (3200 K) vagy túlfeszített műfényre (3400 K) hangolt színes filmet fűzünk be.
A helyzet fekete- fehér filmeknél is ugyanez, a különbözô színegyensúlyokhoz különbözô filmek választhatók (pl. pánkromatikus A, B és C). Persze a filmválasztással nem tudunk maradéktalanul alkalmazkodni a meglévô fényhez, ezért szűrôznünk kell felvételeinket. Mennyivel egyszerűbb ez a digitális gépnél, ahol a szűrôzést és a filmválasztást egy funkció, a fehéregyensúly képes elvégezni, még fekete-fehér vagy szépia üzemmódnál is! A színhômérsékletrôl és a Kelvin-skáláról késôbb még szót ejtünk. A fehéregyensúly mérése ugyancsak a CCDvel történik, az AF-nél és AE-nél már megszokott módon: a teljes képfelületet, majd a részterületeket értékeli ki külön-külön a chip.
Sajnos egy óriási hátránya van ennek a megközelítésnek, ez pedig az, hogy a felvételt megelôzôen kell három, jellegében különbözô mérést végezni. Az expozíció tehát késedelmet szenved a modern profi gépekhez képest. Azoknál a villámgyors reagálást úgy oldották meg, hogy külön műszerek mérnek és értékelnek ki egyidôben, külön áramköröket alkalmazva. Ezért nem is olcsók, hiszen pl. egy Canon EOS 1Ds beépített színhômérséklet- mérôje kétszer drágább, mint pl. ugyanazon márka PowerShot A70-es! Persze ezt csak azoknak kell megfizetniük, akiknek tényleg szükségük van a sci-fi-be illô sebességre és pontosságra.

4. Kompozíció
Legutoljára a képszerkesztés és a képhatárok beállítása következik. Erre szolgál az optikai keresô és a bekapcsolható színes kijelzô a gépek hátulján. Ha lehet, használjuk az optikai keresôt. Egyfelôl nem fogyasztja gépünk akkumulátorait, másfelôl sokkal természetesebb így komponálni. A fényképezôgépet is biztosabban tarthatjuk, amivel a berázásos életlenséget kerülhetjük el így. A szemléletes név azt jelenti, hogy kezünk remegése okozza a kép homályosságát, azaz hiába állított élesre az autofókusz (AF) felvételünk életlen lesz. A színes kijelzô akkor tehet jó szolgálatot, ha állványról használjuk a gépet.
A precíz kompozícióhoz ilyenkor sokkal alkalmasabb, mint az optikai keresô, és az állvány szorítócsavarjait, svenkkarját is könnyebb úgy kezelni, hogy periférikus látásunkkal irányítjuk kezeinket. A kijelzô további haszna, - fôleg ha dönthetô és forgatható - hogy fejünk felett, vagy talajszinten tartott géppel is könnyen komponálhatunk. Nagy tömegben, vagy kis állatok, tárgyak fényképezésénél ez az egyetlen járható út. Ez az a pont, melyet automatizálni sohasem lehet! Továbbá attól jó fotós valaki, ha a képszerkesztésnek is mestere, nemcsak a mérendô fizikai adatokat tudja pontosan meghatározni!
Ez a képességünk nagyon jól és gyorsan fejleszthetô, csak gyakorolnunk kell. Azt se felejtsük, hogy a képszerkesztésnek, a kompozíciónak évezredes hagyományai és tapasztalatai vannak. Járjunk tehát fotókiállításra és képtárakba, vegyünk magunknak művészeti albumokat!