2017.10.22. 04:57:58
Látogatások száma eddig:6040867
Utolsó frissítés: 2008. 03. 02.
Ha értesülni szeretne újdonságainkról, híreinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
 
Ajánlja honlapunkat barátainak, ismerőseinek!
 
Szerkesztők: info@greenfoto.hu
Hetedik lecke: A fénymérés
[2004. 06. 22.]
Az automata expozíció a fénymérés alapján történik. Azonban mielőtt a gép fényt mérne, néhány paramétert érdemes beállítanunk, hiszen a digitális gép egyik legnagyobb előnye, hogy minden felvételünkhöz speciális filmet választhatunk.

A fényérzékenységről

A CMOS-szenzorok és CCD-k nem egyformán reagálnak a fényre. Ugyanez a helyzet a hagyományos filmek esetében is. Az egyik szenzornak kevesebb fény is elég ahhoz, hogy jól exponált képet adjon, míg a másiknak esetleg jelentősen több fényre van szüksége ehhez.
Nyilvánvaló, hogy az elôbbi képbontó elemnek nagyobb, míg a másiknak kisebb a fényérzékenysége. Ha ez így van, a fényérzékenységet érdemes számszerűsíteni. A hagyományos fotó világából vette át a digitális fényképezés a mérőszámokat, így ha valakinek van kézi fénymérője, azt a digitális fényképezéshez is korlátozás nélkül használhatja.
A fényérzékenység mérőszáma ma már egységes az egész világon, de két, idősebb fotósok által jól ismert mértékegységből tevődik össze. Az első mérőszám az ASA (American Standard Association, Amerikai Szabványügyi Társaság), a második mérőszám a DIN (Deutsche Industrie Normen, Német Szabványügyi Hivatal). Régebben ezeket láthattuk a filmek dobozán. ’90-es évekre a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Standard Organization) egységesítette ezt és a 21 DIN-es, azaz 100 ASÁ-s film vagy CCD érzékenységét ISO 100/21° formában kell leírni.



Tartsuk mi is be mindezt, még akkor is, ha a mai fényképezőgépeken már csak az első mérőszámot látjuk.
A fényérzékenység kiválasztása

Mindegyik fényérzékenységnek megvannak a maga előnyei. Az alacsony fényérzékenység (ISO 50/18°- ISO 100/21°) kristálytiszta, tűéles képével tűnik ki. Ilyenkor a CCD a legoptimálisabb erősítéssel dolgozik. Emlékezzünk vissza arra a leckére, amelyik a digitális gépek belső felépítéséről szólt! A blokkvázlaton szerepelt egy analóg erősítő, mely a CCD vagy CMOS szenzor gyenge jelét felerősíti a digitalizálás előtt. Ha az erősítés faktora kicsi, a képen az elektronikus zaj is kicsi marad, ezért szép az alacsony érzékenységen készült fénykép. Elsősorban napsütés és jó fényviszonyok esetén használjuk ezt a beállítást. Használhatjuk olyankor is, amikor nagy rekesznyílással fotózunk, hogy a háttér életlenségéből emelkedjen ki felvételünk témája (ld. következő lecke).
A közepes fényérzékenység (ISO 200/24°) kompromisszum a képminőség és a fotós szabadsága között. Ilyenkor a képminőség alig érzékelhető romlása mellett (kevésbé tiszták a finom részletek) a vaku megnövekvő hatótávolsága és a mozgások fotózásának lehetôsége, mint előny jelentkezik.
Magas fényérzékenységet (ISO 400/ 27°) akkor használunk, ha mostoha fényviszonyok között kell mozgást fényképezni, vagy a gyenge világítás atmoszférateremtő hatását szeretnénk vaku nélkül megörökíteni. Ez a járható út akkor is, ha valóban nagy távolságból kell vakuznunk. Ilyenkor gépünk CMOS érzékelôjének analóg erősítője nagy faktorral dolgozik, ami az elektronikus zajt is felerősíti. A képek emiatt szemcsések, moarésak lesznek. Semmi probléma, ugyanis a kevés fényben az emberi szem sem látja pontosan a részleteket, emiatt a képek csökkent részletrajza nem zavaró. Másfelől a szemcsézet grafikus hatást kelt, ami a szemnek vonzó is lehet. Ne féljünk tehát kísérletezni, hiszen a szemcsés technika a hagyományos fotóban is fotósok százait tette híressé.
Ha ultranagy fényérzékenységet is beállíthatunk digitális gépünkben (ISO 800/ 30° – ISO 1600/33°), a szemcsés hatás még kifejezettebb. Ha ez a fényérzékenység nagyfényerejű objektívvel (F1.4-F2, ld. következő lecke) párosul, olyan helyeken is fotózhatunk állvány és vaku nélkül, ahol addig el sem képzeltük volna.
Természetesen a tanulás kezdeti szakaszában, vagy ha a fényérzékenység kiválasztásának gondját a gépre szeretnénk bízni, válasszuk az automata beállítást. Ilyenkor a fényviszonyok és az érzékelt mozgási sebességek függvényében a chip dönt majd helyettünk.

Filmtípusok és beállítások
A hagyományos fotográfiában a film kiválasztásakor dől el a fényérzékenység, a színvisszaadás, a látszólagos élesség. (Az előző leckében errôl volt szó). Digifényképezőnk menüjében festőpaletta ikon jelzi számunkra azt az almenüt, ahol ezeket mind, akár minden felvételünk elôtt beállíthatjuk. A normál beállítás mellett választhatunk élénk (Vivid), vagy normál, azaz neutrális színeket. Ugyancsak beállíthatjuk a vizuális élesítés módját (Low Sharpening vagy Sharpening), de itt választhatunk fekete-fehér felvételezési módot is. Aki szereti a fekete fehér felvételeket, már fotózáskor állítsa át gépét erre az üzemmódra. Késôbb ugyan a számítógépen bármely színes képből készülhet fekete-fehér fotó, azonban az eleve így fényképezett képek árnyalatgazdagsága és élessége jóval nagyobb. Normál felvételezési módhoz, ezt az opciót ki is kapcsolhatjuk. Ilyenkor az átlagos színes filmmel megegyező felvételeket fotózhatunk.


Fénymérési módok

Fényképezőnk a folyamatosan változó felvételi típusokhoz a legmesszebbmenőkig képes alkalmazkodni. Ez annak köszönhető, hogy fénymérése alaphelyzetben kiértékelő, azaz a CMOS szenzorra vetülő kép egyes részleteit is képes fénymérés szempontjából analizálni. Így a kép teljes árnyalatterjedelmét, és a nagyobb foltok elhelyezkedését is képes figyelembe venni az optimális expozíció meghatározása céljából. Az pedig csak hab a tortán, hogy az autofókusz által élesre állított területeket súlyozza a fénymérés átlagának kiszámításakor. Legtöbbször ezt a fénymérési módot használjuk, hiszen szinte bombabiztos végeredményt ad.


Aki régebben tanult fotózni és megszokta az egész képre kiterjedô átlagoló, de a kép közepét súlyozó, úgynevezett középre hangsúlyozott fénymérést, az a gépét nyugodtan átkapcsolhatja erre az üzemmódra. Ilyenkor minden úgy működik, mint egy klasszikus fényképezőgépen, emiatt a néha szükségessé váló expozíciókorrekciót a régi tapasztalatok alapján lehet beállítani.
A spotmérés (magyarul folt, vagy részletmérés) a témának csak piciny felületét veszi figyelembe. Ennek az a haszna, hogy a számunkra legfontosabb képrészletet messziről is megmérhetjük, és expozícióját a környezete nem fogja zavarni. Használatához nagy gyakorlat szükséges, de a digigéppel büntetlenül próbálkozhatunk.

Az expozíciókorrekció

A kiértékelô fénymérés az esetek 0,5 százalékában téved a statisztikai adatok szerint, a középre hangsúlyozott fénymérés pedig az esetek 15 százalékában. A spotmérő tévedése gyakorlott kézben 0 százalék, gyakorlat nélkül pedig szinte 100 százalék, ezért fontos gyakorolni vele. Ha fénymérőnk nem ad helyes végeredményt, az expozíciót korrigálnunk kell. Ez akkor történik meg, ha témánk túl világos (pl. menyasszony világos háttér előtt), vagy túl sötét (gőzmozdony a fűtőházban).
Az előbbi esetben a gép alulexponál, azaz menyasszonyunk beszürkül, míg az utóbbi esetben a mozdony feketéje világosodik szürkére. Nem véletlenül: a fénymérő – bármennyire intelligens is – úgy tekint mindenre, mintha az 18 százalékos fényvisszaverésű szürke lap lenne. Erre hitelesítik ugyanis a gyárban. Ezért, ha a fentebb emlegetett extrém szituációkhoz hasonlóba keveredünk, az expozíciót korrigáljuk. A világos témák esetében + (pozitív), sötét témák esetében – (negatív) irányú korrekciót állítsunk be. Mivel a korrekció hatását a színes kijelzőn nyomon követhetjük, hamar megtanulhatjuk használni ezt a kezelôszervet.